Kreatív Kincsestár Érd

Kreatív dekorációs kellékek, technikák, eszközök tárháza.

Antikolás     images_6.jpg     images_7.jpg

Ha leendő alkotásunk felületén régies hatást szeretnénk elérni, akkor antik- vagy repesztőlakkal kell befejeznünk a művet. A legegyszerűbb az antik hatású, befejező lakk, mely megsárgítja a felületet. A másik a repesztőlakk, melyből két féle létezik: az egyik a kétfázisú repesztő, a másik pedig egyfázisú, mely két kontraszt szín között fejti ki a hatását.

A kétfázisú lakk első rétege átlátszó, és lassan szárad. Addig kell várnunk, míg a felület már nem ragad. A második réteg felkenése után apró hajszálerek jelennek meg, melyet olajfestékkel átkenve hangsúlyozhatunk, de ez a lépés elhagyható.

A másik, egyfázisú lakkot leginkább képkeretek antikolására használják, így a régi fakeret hatását fogja kelteni. Hatásukat leginkább akrilos festékalapra kenve fejtik ki, viszont a két felkent réteg között ne teljen el 24 óránál több, mert ezután a második réteg már nem fogja megrepeszteni a képet.

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 23
Tegnapi: 7
Heti: 30
Havi: 41
Össz.: 34 705

Látogatottság növelés
Oldal: Antikolás
Kreatív Kincsestár Érd - © 2008 - 2024 - kreativkincsestarerd.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »